139

Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.

138

A gyengéket felejtsd el. Egyszerűen ragyogj.

137

Mindenki kapcsolatban van én meg még a zoknim párját se találom, nemhogy a sajátomat :'D

136

135

A szívek vad teremtmények, ezért van, hogy a bordáink a ketrecek.

134

Az egyik legnehezebb lecke az életben az elengedés. Legyen szó bűnről, haragról, szerelemről, elvesztésről avagy árulásról. A változás soha nem egyszerű. Harcolunk, hogy megszerezzünk és harcolunk, hogy elengedjünk.

133

Egyszer majd eljutsz arra a pontra, amikor már senkit sem hibáztatsz. Amikor elfogadod a döntéseket, a lépéseket a búcsúkat, a csalódásokat. Amikor rá kell jönnöd, hogy egyszerűen túl kell lépned azon, ami fáj..

132

Azért fényképezünk, mert nem tudunk beletörődni, hogy minden elmúlik, hogy lehetetlen megismételni egy már átélt pillanatot. Ezért fényképezünk, mert tudjunk magunkról, hogy felejtünk.

131

A Világon mindenkinek hinnie kell abban, hogy képes valami olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg.

130

Szívemen fagyos borzongás fut végig
Ha gondolataim rád terelem
Mert ahogy a köd fölszáll az utcáról
Teret adva a napnak, a fénynek
Te is így mentél el lassan, csendesen
Mondván rád még vár az ismeretlen
Tiszteletben tartva e döntésed
Hozzászoktattam lelken gyöngéden
Mert hol a hiány felüti fejét
Ott ellepi a gaz a Szív kertjét
S mondják az idő vigasztal
De mégsem így látja az, aki ádáz harcot vív a gazzal
Azt kívánja az ember, inkább a köd vakítsa el
Minthogy a szemét újra könnyfátyol homályosítsa el
Mert hol a hiány felüti fejét
Csak egyszer had élje újra át
Érezze a gondoskodó kéz hősugarát
S a szív melegét
Ami csak Ő érte érte éldegél
Eltelt már egy év
De az emléke még élénken él
Hogy milyen az,
Ha van aki elkapni nem fél
 Támogat is ha kell
De vigasztalni sem restel
Úgy értem szívem most újra rád talált,
Segíts hát megtalálni lelked dallamát
Ha újra köddé válnál ,
Váljak hát én is azzá,
Mintsem szúrós gazzá.

( Szabó Andrea - Művészlélek - )